Őfelsége lány lett, a szemem fénye. A máltai társasági kutya, ezért mindenkinek örül, és egy életen át nevelni kell. Olyan mint egy gyerek, mindig rá kell szólni. Annyira jó jelzőkutya, hogy a televízióban hallatszó kutyaugatást, vagy neszt képtelen megkülönböztetni a szomszéd kutya ugatásától, vagy a lakásba épp behatolni készülő ember zajától. Az ugatás izgalma persze mindennél többet ér neki.
A kutyus csínytevései hamarosan feledésbe merülnek, látva vicces kis fejét, és formás kis testét, olykor humoros mozdulatait, no meg bújós természetét. A macskák? Sajnos átnéznek rajta. Még csak az alarm reakció jeleit sem mutattják, ha meglátják őt.
Ennek ellenére nincs elkeseredve, mert ha a cicákkal nem is lehet játszani, attól még egy jó csont, vagy egy jutalomfalat és némi játék megteszi a hatását.
A viszontagságok a kutyus szállításával kezdődött, hiszen nem lehet állandóan a lakásban ülni, az utcán pórázon sétálgatni, hiszen az élet nem csak erről szól. El kell jutni egy előadásra, néha a hivatalos ügyeket is intézni kell, sőt be is kell vásárolni.
Őfelsége annyira hozzászokott az együttléthez, hogy amikor egyszer egy koncertre elmentem, két óra hosszat állandóan ugatott. A szomszédok már az állatrendőrséget akarták hívni, hogy ne szenvedjen szegény! „Biztos nincs mit ennie, vagy innia” - gondolták. Amikor megérkeztem egy egész emelet hölgylakói letámadtak. Különféle jobbnál-jobb ötleteket adtak, hogyan tudnám egyedül hagyni a kutyámat. Egy sem jött be! Talán nem akar egyedül lenni! Talán az a baj!
Elindultunk hát együtt világot látni. A kutya mindvégig a kocsiban volt télen és nyáron, várt rám türelmesen, amíg ügyes-bajos dolgaimat intéztem. Egyszer csak rám szóltak, hogy nem szabad a kutyát a kocsiban hagyni, mert az állatkínzás.
Visszagondoltam németországi kinn tartózkodásaimra. Ott az emberek kutyával mennek vásárolni, az étterembe is beviszik, a kávézóba is, mert a németek megértették, a kutya is családtag, és nem egy szolgálatot teljesítő élőlény, sőt a kutyának is lelke van.
Jó lenne, ha nyugatról nemcsak a fekália, hanem a jó példa is bejöhetne. De mit teszek megjegyzéseket! Nem is értem! Be kell állni a sorba, és alkalmazkodni kell!
Meg kell oldani a problémákat! - mondogattam magamban. Egyszer csak megláttam valamit!
Egy divatos, szép, fekete kutyatáskát!!! Teljesen zárt, pusztán az egyik oldala lukacsos. Oly kicsik a lukak, hogy azon egy szőrszál sem fér ki. Az ára is kifizethető volt, gondoltam ez kell nekem!
Gyorsan megvettem, és beletettem a kutyát. Nagyon jól érezte magát benne. Másnap egy hivatalban volt dolgom. Kutya a vállamon. Bementem. Az ott ülő hölgyeket tájékoztattam, hogy kutya van a táskámban, majd bankba mentem, ott is elmondtam a biztonsági őrnek. Ápiszban voltam, a kutyám csöndes volt. Ment a dolog, nem szólt senki egy rossz szót sem.
Azt hittem minden megoldódott.
Két napja a TESCO-ban jártam. Mogorva pénztáros undorral húzta a vonalkódokat a gép előtt. Az előttem álló vásárlónak le is dobta az áruját a földre. Rögtön ugrottam, és felvettem. Unottan megköszönte. Majd sorra kerültem. Pakoltam, ami már bevolt ütve a gépbe, majd amikor a csodálatos, megismételhetetlen ékszerre került sor, odaadtam a kiskönyvemet, és az összegyűjtött bélyegeket. A pénztáros azt mondta arogáns hangon, hogy ő ezzel nem tud mit kezdeni! Ezt be kellett volna ragasztani. Hogy miről is van szó, elmondom.
Egy hatalmas ajándékozási akció keretében a TESCO minden ezerFt-os vásárlás után 1, azaz egy bélyegeket adott a vásárlóinak. Na mármost a bélyegekből, ha 30 db. összejött valakinek, akkor egy lapra felragasztva a 30 db-ot egy csodálatos, Kínában készült milánói kollekcióból választhatott, és a bélyegek ellenében az ékszerek árából akár 75%-al is olcsóbban vásárolhatott. Ismerjük ezt az akár 75%-ot is elengednek című reklámfogást? Mit mondjak! Nagyon jó üzlet! Kinek is?
Ekkor már a kutyám sem bírta tovább, megszólalt. Az állatot senki nem látta, csak az ugatást lehetett hallani. Senki nem értette honnan jön a hang, amikor becsületesen bevallottam, hogy a táskámból. A pénztárosnő láthatólag a szemeivel ölni tudott volna. „Ide nem lehet kutyát behozni! Ezért szólni fognak!” Kik?- kérdeztem, merthogy a kutya teljesen elzárt, minden higiéniát kielégítő módon van szállítva a vállamon, csak egyet nem bír elviselni, a veszekedést! Fizetés után büszkén kihúztam a csíkot. Már csak a biztonsági őr megvető pillantását kellett elviselnem, de mit remélhet az ember? Itthon van.
Az eset után hivatalos szerv állásfoglalását kértem. Megtudtam, hogy Magyarországon eb ügyben a problémára NINCS megoldás. Konkrétan, ha otthon marad a kutya, és ugat, akkor feljelenthetik a gazdáját, és közigazgatási bírságot szabnak ki rá; ha a kocsiban hagyja az ember, akkor a Rendőrség jelenti fel, és eljárás indul ellene; ha bevisszük magunkkal a boltba, és gondoskodunk arról, hogy egy szőrszál se pottyanjon ki a szállítóeszközből, akkor az üzlet kitilthatja a kutyás vásárlót; ha kikötve az üzlet előtt hagyjuk, ellophatják. Nem marad más hátra, mint egy aranyos, remélhetően kutyabarát dog-sittert keresni, és máris mehetünk a boltba, tárgyalásra, bárhova, ahol a kutyát nem tűrik meg.
Persze a hiba mindig a mi készülékünkben van! Miért nem szoktatjuk az állatot az egyedüllétre, hisz az ma olyan divatos?!!!
